Az utóbbi napokban több cikk és blogposzt foglalkozott Paul Lendvai és Konrád György nyilatkozataival, és értetlenkedett tartalmukat illetően. A sorba nyugodtan beilleszthető Soros György korábbi nyilatkozata is, miszerint meggyőződése, hogy a menekült-elosztási kvóta rossz, és nem nyújt megnyugtató megoldást a migrációs válságra.

Az értetlenkedők egy része könnyen besorolható a vak Orbán-gyűlölők táborába, akik számára átugorhatatlan logikai szakadéknak tűnik az, hogy bármiben igazat adjanak Orbánnak – még olyan kérdéseken is vitatkoznak vele, mikor a rezsim az ő érdekeiket is védi. A Lendvai és Konrád szellemi integritását megkérdőjelezők másik, szofisztikáltabb csoportja már több figyelmet érdemel, és létük élesen rávilágít arra, mekkora hatása van e véleményformálók (korlátos) tudására az, hogy a magyar média (beleértve a kormányközeli, az álellenzéki és a valódi ellenzéki hírforrásokat) csak roppant szűrt módon közvetíti a világpolitika eseményeit illetően. A hírek között való szelektálás, illetve az abbéli restség, hogy valaki utánanézzen tényeknek idegen nyelveken, végül oda vezet, hogy a legtöbb megszólaló “abból főz”, ami itthon rendelkezésre áll: és ez nagyon, nagyon kevés és irányított információ.

Pedig legalább az egyik kézenfekvő magyarázat az említett urak nyilatkozataira szimplán a józan ész és az itthon oly elfogadott törzsi, rassz-alapú gondolkodás mentén megérthető lenne. Bármennyire furcsa, de lehetséges, hogy Lendvainak, Konrádnak és Sorosnak csak most esett le a tantusz, hogy a nagyszámú, ellenőrizetlen módon beáramló iszlám vallású menekült között nem kis számban lehetnek olyan személyek, akik nem restek olyan cselekményeket elkövetni, mint amikkel Izrael nap mint nap kénytelen foglalkozni évtizedek óta. És ezek a cselekmények – ha ne adj’ Isten megtörténnek majd – biztosan nem egy alföldi kisközségben fognak óriási pusztítást végezni, hanem nagy valószínűséggel egy, a honi vagy nemzetközi zsidóság által birtokolt, nagy forgalmú szakrális vagy kereskedelmi objektumban.

Magyarország viszonylag nagy számú zsidó származású (esetleg vallású) polgára egyelőre biztonságban és háborítatlanul él, és Lendvai, Konrád, illetve Soros egyértelműen e menedék fenntartása mellett érvel, bármennyire elfogadhatatlan is ez a zsidó véleményvezérektől egyáltalán nem idegen pragmatikus viselkedés a faék egyszerűségű, ámde elvhű baloldali számára.

A másik magyarázat már messzebb vezet, és távolabbi geopolitikai vontakozásai vannak. Biztosan csípi sokak szemét majd e megjegyzés, de amit Orbán tesz – minden elemében – egyezik azzal az atlantista, Washingtonból propagált tervnek, melyet legegyszerűbben úgy írhatunk le, hogy Oroszország bekerítése. Zbigniew Brzezinksi, az USA geostratégiájának nagy hatalmú alakítója mérföldkőnek számító művében, a Nagy Sakktáblában közel húsz évvel ezelőtt felfedte azt a mechanizmust, ami az Egyesült Államok II. Világháború utáni külpolitikájának mozgatórugója. Az USA ötven éve nem tesz mást, csak katonai válságokat szít a Föld központi területe, Ázsia északi része körül, minden elképzelhető módon akadályozva annak gazdasági és kulturális fejlődését, korlátozva katonai és politikai terjeszkedését. Amíg e törekvésnek a hidegháború, és a két, markáns különbségeket mutató “világrend” keretet adott, viszonylag könnyű volt megérteni, mi történik.

A szocialista blokk felbomlása után az Egyesült Államok tevékenysége irányt nem váltott, csak eszközei változtak meg. Első körben a volt szocialista országok gazdasági értelemben vett “nyugati csatlakozása” történt meg. Ezek közül hazánk, Magyarország a kilencvenes években ész nélkül számolta fel oroszországi gazdasági kapcsolatait, küldte csődbe vagy szántotta be nyom nélkül mindazokat az iparágakat, melyek – bár nyugati mércével mérve nem állítottak elő kiemelkedő minőségű termékeket – bőven megfelelőek lettek volna még az orosz piacra. A keletkező űrt választott vezetőink “zöldmezős” nyugati termelőkapacitás létrehozásával, vagy szimplán importtal oldották meg, elképesztő szintre emelve az ország kiszolgáltatottságát.

Második körben a volt szocialista blokk katonai katonai erejének, ütőképességének leépítése, szétzilálása volt soron. Ennek érdekében fokozatosan korlátozták a hadsereg szerepét, morális alapját meggyengítették, a kötelező sorkatonai szolgálatot beszüntették, majd – az Oroszországnak tett ígéret nyílt megszegésével – más országok mellett Magyarországot is integrálták a NATO haderejébe.

A harmadik, jelenleg zajló fázisban a terv záró részének véghezvitele zajlik. Orbán nem tesz mást, csak szolgai módon végrehajtja egy ütközőzóna kialakítását, együtt cselekedve a szintén nyugat-csatlós Lengyelországgal, Csehországgal, és Szlovákiával. Ezen országok – a migránsválságot ürügyül használva – most szembefordulnak a “nyugati értékekkel”, kialakítva egy olyan egészen egyedi politikai felállást, mely a terv szerint hosszú távon lehetetlenné teszi majd a Nyugat (elsősorban Németország) és Oroszország együttműködését. Azon országokban, ahol az orosz befolyás túlzottan erős (Ukrajna, Szerbia, Macedónia) az USA “színes forradalmak” kirobbantásával, majd ezt követően hibrid háborús megoldásokkal igyekszik (vagy tervez) neki kedvező politikai helyzetet kialakítani. E törekvés végső célja a Mare Interregnum, azaz egy, a döntö Eurázsiai hatalmak által megkerülhetetlen, keleti és nyugati irányba is ellenséges, bizalmatlan puffer országokból álló öv kialakítása Oroszország nyugati határvidékén.

Paul Lendvai és Soros György minden bizonnyal régóta az atlanti agenda ismerői és proponensei, utóbbi nem kis részben alakítója is ennek a Nyílt Társadalom Alapítvány hálózaton keresztül. Egy percig se higyjük, hogy nyilatkozataik (beleértve Konrádét is) elszigetelt, spontán események, szenilis öregemberek csapongásai. Ha hihetünk a közvéleménykutatások eredményeinek, a 2018-as magyarországi választás gyakorlatilag két számba vehető politikai erő küzdelmére fog korlátozódni: a verseny az elöregedő, korrupciós botrányoktól terhelt, elképesztően arrogáns Fideszre és a (még) fiatalos, nyíltan EU- és USA ellenes, titokban Oroszország által pénzelt Jobbik között fog zajlani. Nyilvánvaló, hogy ha az utóbbi győzne, akkor az egyben markáns külpolitikai váltást is jelentene, melyet csak egy az ukrajnaihoz hasonló, gazdasági csőddel és egy, a Petro Poroshenkoéhoz hasonló “elfogadott, jó náci” kormány hatalomra segítésével lehetne átírni. Ez nyilvánvalóan nem szerepel a washingtoni döntéshozók terítékén egyelőre, így az Orbán-rezsim valószínűleg tovább folytathatja eddigi kommunikációját, tevékenységét.

Mit tesz a Fidesz annak érdekében, hogy kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából:

– nyílt bevándorlásellenesség,

– burkolt, enyhe antiszemitizmus,

A szövetségesek kielégítése végett:

– embargós politika Oroszország irányába,

– katonai segítség távoli, idegen országok területén a NATO keretein belül,

A hatalmi bázis megőrzése érdekében:

– korrupció, korrupció, korrupció,

– az EU-s pénzek átirányítása a magyar gyökerű új burzsoá rétegek zsebébe,

A választás biztos megnyerése érdekében:

– az újraelosztás növelése, családtámogatások növelése,

– “munkahelyteremtés”: közmunka kiterjesztése és kötelezővé tétele,

A "távlati célok" érdekében:

– az oktatás teljes tönkretétele

– az egészségügy tönkretétele

– a magyar föld eladása külföldieknek